Ismét kosár. Az előzményeket, a közgyűlés döntését már mindenki ismeri, akit érdekel a kosárcsapat sorsa. Azóta a szurkolók nyílt levélben fordultak a városvezetéshez, melyben az egyesületet érintő hátrányos döntés módosítását kezdeményezik. Külön szépsége a történetnek, hogy a csapatot működtető cég ügyvezetője azért nem nyilatkozhat a Focus rádióban, mert megjelenése veszélyeztetné az önkormányzati reklámszerződést. No comment.
Úgy gondoltam, a következő bejegyzésem az előző folytatása lesz, a város élhetőségéről szól majd. De ezt elnapoltam…
„Megihletett” valami más, aminek részben van köze a fönti témához is, de erősen szubjektumra épül, amely rávetítve a jelenlegi politikai klímára erősen igazzá teszi a poszt címét. Sajnos. De hit nélkül nincs előre, talán ezért is vállaltam, hogy útnak indítom gondolataimat az információs szupersztrádán…
November 1. Munkaszüneti nap. Kint a temetőben, sírkő fölött állva, vagy otthon a gyertyaláng mellett, behunyt szemünk előtt megjelenik egy mosoly, egy szempár, egy kéz… Emlékezünk. Megáll az idő, vagy mégsem. A sírkő utóbbiról tanúskodik. De van a 365 nap közül egy, amikor pár pillanatig talán képesek vagyunk az időutazásra. Önmagunkban. Újra halljuk az intő szavakat, mely annyira hiányzik. Érezzük az ölelést, élvezzük a mély beszélgetést. Vagy ezek emlékét. Van, akinek fontos a márványból készült fejrész a könnyet fakasztani akaró idézettel, fontos az aranyozott betű, de sokat elárul a gazos homokkupac, valamint a három éve oszlani nem akaró műanyag krizantém is. A gyászunk valójában a szívünk mélyén van, a szeretet öleli át, és pumpálja a vért az agyunkig, hogy tudjuk, velünk van az is, aki már nem lehet köztünk.
A „régi temetőben” jártam, mécsesekkel fölvértezve. Virágot nem veszek november 1-jén, nem látom értelmét (egy kivételtől eltekintve). Szóval a mindenszenteki virágbiznisz „virágzásához” én ugyan nem járulok hozzá. De ez most lényegtelen. Az első állomásom mindig a ravatalozó utáni emléktábla volt. Világháborús áldozatoknak állít emléket, és most meg lehet kövezni, de nem emlékszem, hogy I., II., vagy mindkét világháború áldozatainak. Bár engem ezek a külsőségek nem érdekelnek, amióta az eszemet tudom, az emléktábla előtti gyertyagyújtásommal a II. Világháborúban elhunyt három családtagom előtt róttam le kegyeletemet. Hát ez idén elmaradt, mert az emléktábla eltűnt. Kérdezősködtem, hiszen nekem ez fontos, azt mondták, valamelyik – már nem is emlékszem melyik – templomnál van. A magam részéről felháborítónak tartom, hogy egy emléktáblát csak úgy áthelyeznek! No biztos ennek is megvolt a maga oka, lehetett ismét avatni, vagy nem tudom, de hagyjuk is, fölöslegesen nem pörgök ilyen „apróságokon”. Menjünk tovább. Azt tudjuk, hogy a hegy csúszik lefelé, valószínűleg majd eljön az idő, amikor erre is megoldást kell találni. A tetőről lefelé jövet viszont örömmel tapasztaltuk, hogy a földút helyett immár biztonságosan, aszfalton ballaghatunk le s föl. Respekt. Végre! Habár útközben megbeszéltük a magunk hirtelenmérnöki tudásával, hogy a vízelvezetés leginkább vicces, ugyanis a középen húzódó vájatban ugyan ügyesen tud lefelé ömleni a víz, de ez a lenti kanyart valószínűleg nem fogja tudni bevenni. Egyébként a vízelvezető egy ilyen kör alakú aknafedélben végződik. Ezt csak a poén kedvéért megemlítettem, valószínűleg semmi jelentősége… már azért is hálás vagyok, hogy nem kell össze-vissza csúszkálnom és botladoznom.
Ahogy elindultam haza a fő utcán, föltűnt, hogy tömegek vannak a belvárosban, tömve vannak az utak: Salgótarjánban beindult az élet – halottak napján… Na ez paradoxon!
Erről majd legközelebb. Ma emlékezzünk!
Salgótarján közgyűlése a mai napon tárgyalta a város sportkoncepciójának módosítását, ezzel összefüggésben a sportegyesületek és az SKSE kosárlabda csapatának támogatásáról szóló javaslatot.
Julchew korábbi bejegyzéséhez részben csatlakozva a közgyűlés alakuló ülésének egy-két érdekességéről számolnék be: üde színfoltként új koalíció született Salgótarjánban. Gyenge cinizmussal mondhatnám, hogy a Fidesz komolyan gondolja a Nemzeti Együttműködés Rendszerét… A Magyar Kommunista Munkáspárt polgármesterjelöltje ugyanis Fidesz-KDNP delegáltként lett tagja a város pénzügyi bizottságának.
Voltak kétségeim. Tartottam attól, hogy mennyire lesz szerethető ez a szlogen elsősorban a kampánycsapat, a jelöltek, az aktivisták számára. Azért emelem ki őket, mert ha ez a kör nem érzi sajátjának, akkor a választók előtt sem tudjuk hitelesen képviselni a tartalmat, és ez a három szó „pusztába kiáltott” marad.
A választási szlogen titka, hogy el kell magunkat helyezni a választók szemében, meg kell határozni a pozíciónkat, esetleg identitásunkat az ellenfélhez képest. Példaként említem, hogy 2006-ban az akkori helyi viszonyt jól tükrözte a hosszúra sikerült „Új szemlélet! Új lendület! Új város!” jelszó. Az új szemlélet a regnáló szocialista polgármester cseréjét, az új lendület a város irányításával kapcsolatos változást (nyilván a személyi változásoknak is köszönhetően, nem minősítve az előző városvezetést), az új város pedig természetesen a Salgótarján jövőjére vonatkozó elképzeléseket rögzítette. A véleményem dióhéjban az, hogy ezt akkor nem sikerült a megfelelő módon tartalommal megtöltenünk. Ugyanakkor fontos elmondani, hogy a 2006-os önkormányzati vereségünk nem ennek köszönhető...
Térjünk vissza 2010-re. Nyilván alap, hogy a kormányzó politikai erő az „Újra Fidesz!”-szel nyomult országszerte. Helyben azért megtoldották ezt az „Otthonunk Salgótarján, a lehetőségek városa!” mondattal, ami az én meglátásom szerint véleményes… Mellesleg a választási kiadványokban megjelenő szívecskéket (pl.: a j betű pontja helyett) én el tudom fogadni, bár hol van még Valentin-nap, de cukik. :) Node: ki az, aki ma Salgótarjánról azt gondolja, hogy a lehetőségek városa? Mert lehet egyszer az, én is ezt szeretném, de a mondat jelen idejű. Szerintem ez egy erős mellényúlás volt. Illetve lett volna, ha rendesen kampányol a helyi Fidesz. De lássuk be, erre olyan nagyon nem volt szükségük, így hát csupán megfutották a kötelező köröket.
Ellentétben velünk. A két hónapunk arról szólt, hogy bemutassuk: ki lehet kormányozni Salgótarjánt a szakadékból. Ehhez viszont – nem közhelyesen – valódi, széles körű helyi társadalmi összefogásra, együttdolgozásra van szükség. Együtt-csapatban, kemény munkával lehet jövője szeretett városunknak! Erre törekszünk, szemben az önkénnyel, az egyéni érdekekkel, az önzéssel, a magamutogatással, az ésszerű terveket nélkülöző és koncepciótlan városvezetéssel. Ez az elméleti sík, ami a magunk elhelyezését illeti.
Pusztába kiáltás helyett azonban a Csapatmunka Salgótarján jövőjéért! életre kelt. Elméleti sík ide, elméleti sík oda, olyan tartalommal töltődött (elnézést a magyartalanságért) meg, amelyről nem is álmodtam a tavaszi oltári bukás után. Emberek sokaságával, mély hittel és meggyőződéssel, tenni akarással nem csak a politikai szereplők, hanem minden „résztvevő” részéről. Itt utalnék az első bejegyzésben leírtakra: látva az elért eredményt – az országos politikai klíma tükrében –, hatalmas felelősségünk van abban, hogy a következő négy évben a salgótarjániak szolgálatába állítsuk (a mindössze közgyűlési egyharmadot jelentő 44%-unkkal) ezt a könnyen mozgalommá formálható választási kampányt. Megyünk előre!
Október 14-én a salgótarjáni Városházán jártam. Gondoltam: ha már 3 évet, de megfeszítve az elmúlt két hónapot végigdolgoztam azért, mert hittem abban, hogy Salgótarján jövője máshogy is alakulhat, elmegyek megnézni, hogy mennyire nem alakult máshogy…
A 2006-2010 – es választási ciklus, illetve az önkormányzati kampány október 2-án 24 óra 00 perckor befejeződött számunkra is. Október 3-án pedig döntött Salgótarján. „Helyben hagyta” a korábban regnáló városvezetést. Városunk polgármestere továbbra is Székyné dr. Sztrémi Melinda, alpolgármester a korábbi gyakorlattal szemben már csak kettő van, ráadásul egyikük a „futottak még” kategóriába sorolható ún. külsős alpolgármester.
Az MSZP-TVE elfogadta a városlakók döntését, a megválasztott városvezetőknek sikeres munkavégzést és jó egészséget kíván!
Azért „elemezzünk” kicsit, mert ugye Churchill is csak abban a statisztikában hitt, amit ő maga hamisított, miért tennék én másképp? …
Gondolatébresztőül (a tavaszi választás 1. fordulójához mérve):
Nem gondolom, hogy „elemzés” címén bármi egyebet hozzá kell ehhez tenni. Szerintem a következtetést mindenki maga vonja le, már ha akarja. A helyi politikai erőknek viszont egész biztosan van, vagy kell, hogy legyen ezzel dolguk. A Fidesznek – ha van eszük, márpedig miért ne lenne – egész biztosan, nem kell ezt kommentálnom. A Jobbiknak szintén, mert az MSZP-hez hasonló nagyságú parlamenti erőként szégyen, hogy egy megyei jogú városban nem tudtak mindenhol egyéni jelöltet, ezáltal listát állítani, de még polgármesterjelöltjük sem volt. LMP Salgótarjánban nincs, ami szerintem szintén gáz.
Jelentem, az MSZP visszatalált az emberekhez, vagy legalábbis jó úton haladunk itt helyben. (Talán ebben a mondatban érezni az önkritikát.) Számomra október 3. nem valaminek a lezárása volt, hanem a kezdet. A kampány két hónapja igazi Csapatmunka volt, és akkor még stílszerű is voltam… Bízom abban – és én is ezért dolgozom –, hogy ez a csapat lesz az alapja az MSZP helyi újjászervezésének. Vagyis nem zárult le a Csapatmunka Salgótarján jövőjéért! A hitem megmaradt, hogy ki lehet ezt a várost kormányozni a szakadékból, és hogy ezt közösen, az itt élőkkel együtt kell tennünk. Csak együtt lehetünk sikeresek!
Egyebek közt ezt a blogot hívtam életre, ahol megoszthatjuk a mi baloldali nézőpontunkat a múlt történéseiről, a jelenről, és a jövő kihívásairól is. Hogy megvitassuk, mire van szüksége Salgótarjánnak, és azt hogyan lehet megvalósítani. Hogy válaszoljunk a feltett és fel nem tett kérdésekre…
Hiszünk Salgótarján jövőjében, és tenni is akarunk érte!
Utolsó kommentek